Társaságunk 1991. januárban alakult, kizárólag magántőke bevonásával. Aktívan részt vettünk az akkori gázprogram megvalósításában. Igényes megrendelőinknél különleges központi fűtéseket szereltünk, légtechnikával, klimatizálással, uszodatechnikával, és szabályzásokkal foglalkoztunk.
1991-től 2000-ig a tevékenységünk kiterjedt a fűtőkészülékek országos szervízelésére is, majd a piaci viszonyok változása miatt ezt átcsoportosítottuk másik gazdasági társaságba.
Cégünk 1995-ben szabadalmi mintaoltalmat kapott a MEDITHERM felületfűtési-hűtési rendszer alkalmazására, ennek terjesztését, komponensei forgalomba hozatalát mi látjuk el.
1999-től 2002-ig több magyar nagykövetség (India, Dél-Korea, Kína, Románia, Albánia, Belgium, Svédország) épületgépészeti felújítását végeztük saját erőből a Külügyminisztérium megrendelése alapján.
2000-től 15 éven át megbízási szerződés alapján a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. partnereként végeztünk hitelesítési mérőcserét, a gázmérők célzott ellenőrzését, a nem fizető fogyasztók kizárását és visszakapcsolását, így több százezer fogyasztóval kerültünk kapcsolatba.
2003-tól 2017-ig az országban egyedüliként végeztük a gázvezetékek vegyszeres feltöltését, így téve tömörré a szivárgó gázvezetékeket.
2005-től 2016-ig az országban szintén egyedüliként végeztük a gázszivárgások ideiglenes megszűntetését egy hőre lágyuló, csőre feszülő „mandzsettás” technológiával.
2006-tól kizárólagos képviselete vagyunk a német SBK gyárnak, így a műanyag, tagosítható osztó-gyűjtő szerelvények széles körben váltak elérhetővé a magyar piacon.
2010-től különös figyelmet fordítunk a központi fűtések alkalmazott közegeinek kezelésére, vállaljuk a fűtési rendszerek helyszíni tisztítását, lágyvizes feltöltését és pozitív tapasztalatainknak köszönhetően forgalmazzuk is az ANTICAL márkanevű vízkőoldó családot.
2017-ben átcsoportosítással létrehoztuk a SZIKRA NG (New Generation) Kft-t, melynek fő tevékenysége az épületgépészeti tervezésekre és kivitelezésekre épül.
Szereléseinkben a modern technikákat alkalmazzuk, előtérbe helyezzük a természetes energiák felhasználhatóságát (hőszivattyúk, napelemek).
Jövőbeni terveink között szerepel szolgáltatásaink és tevékenységeink bővítése, ezért munkatársainkat folyamatosan képezzük, hogy ügyfeleink számára színvonalas, és minél teljesebb körű szolgáltatást tudjunk nyújtani.